4 KEZES VITORLÁSVERSENYEK A BALATONON.

4kezes vitorlásversenyeinket 2014 ősze óta rendezzük meg Balatonlellén a BL Yachtclubban. A verseny névadó támogatója – a Rudi Trans Kft. – első hívószóra a versenysorozat mögé állt és azóta is biztos támogatója a rendezvénynek.

A versenyekkel kapcsolatos rendezési és szervezési feladatokkal a Karsailing Vitorlás Sport Egyesület látja el az első évtől kezdve. Minden évben két 4kezes versenyt szervezünk. Mindegyik verseny Balatonlelléről rajtol. Az év első versenye mindig május hónapban kerül megrendezésre és nyugati irányba starttól. Másik versenyünket október hónapban rendezzük meg és a tavaszi versennyel ellenkezőleg a Balaton keleti vége felé indul. Innen is kapták nevüket a versenyek: 4kezes WEST és 4kezes EAST.

Versenyünkön az eddigi 2 nevezési kategória mellett, a 2017-es versenyszezontól egy harmadik csoportot is indítunk, ezzel megcélozva azon hajósokat, akik eddig nem tudtak indulni versenyeinken, mivel egyik csoportba sem tartoztak bele. Így próbálunk meg minden hajósnak versenyzési lehetőséget biztosítani 4kezes regattáinkon. 2014 óta versenyeinknek állandó résztvevője a Bavaria 32 hajóosztály, akik az éves elszámolásba is beletartozó ranglistaversenyként értékelik a 4kezest.

Hírek, események

Beszámoló a Rudi Trans 4kezes EAST-ről

Erős szelet jósoltak, de az időjárásra végül nem lehetett panasza a XIX. Rudi Trans 4kezes EAST versenyen résztvevőknek A beígért 30+ csomós szél ellenére 52 hajó nevezett az idei XIX. Rudi Trans 4kezes EAST versenyre. Az indulók a YS-I.-II.-III. hajóosztályokon kívül még YS Open, 8M Open és BAV32 osztályokba tudtak nevezni. Ebből, utóbbi kettőnek ranglista …

8M Open osztály a 4kezesen

A 2022-es szezontól kezdve a 8M Open osztály a Rudi Trans 4kezes WEST és EAST versenyeit ranglista versenyként értékeli. Köszönjük a bizalmat!

Október 16-án rajtol a 4kezes EAST

Még egy hónap és elérkezik a 4 kezes EAST vitorlásversenyünk napja. A már jól megszokott helyszínen és versenypályán zajlik majd a Rudi Trans Kft által hosszú évek óta támogatott 2 személyes versenyünk. Bízunk benne, hogy a tavalyi futamnál kicsit több széllel leszünk ellátva, ami a befutóig támogatja majd a mezőnyt. Jó szelet Mindenkinek!